Sz@rból várat

Vannak olyan leleményes emberek, akik a WC-n szokásos fedőtevékenységüket használják alaptevékenységük bejelentéséhez. Például úgy fogalmaznak, hogy megyek keresztrejtvényt fejteni, olvasni a lakás egyetlen nyugodt helyiségébe. Ebből mindenki tudja, hogy hová megy és mit fog csinálni valójában, de mégsem a szar állaga és szaga jut az eszünkbe ilyenkor, hanem a keresztrejtvény vagy a könyv. A mai világ odajutott, hogy az az intelligens, aki “szartagadó”. Ezt sosem értettem. Az ürítés egy létszükség. Pont. Ami létszükség, azt nem kéne sem cifrázni, sem tagadni.

Mindenki ismeri azt a mondást, hogy „szarral dobálózni”, mely mondást ki kellene irtani a köztudatból. Azért, mert a másikkal való szarakodás nem létszükség az ember életében, viszont a szar igen.

“Belénk fagyott a szar”, mondják sokan, amikor nagyon hideg van. Ez a mondás legalább semleges. Bár a konnotációja nem nagyon tetszik: akiben a szar is megfagy, az már hulla.

Ijedtség kapcsán mondjuk azt, hogy „lefostam a bokám”, vagy, hogy “becsúszott a sportszelet a bugyiba”. Az első humoreszk a képzeletre épít, a második pedig “túlviccel”. Szegény szar… de most tényleg. Minden másról igen, de róla sosem beszélnek szuperlativuszokban, csak rossz vagy közhelyes értelemben. Jobb esetben viccforrás.

A veréb és szar összefüggése úgy látszik nagyon tartja magát a köznyelvben, mert van egy olyan mondásunk is, hogy “amíg szar van, addig veréb is”. Arra használjuk, amikor közölni akarjuk valakivel, hogy a minőség a minőséget vonzza. Ebben az esetben, mivel a szar és a veréb is saját műfajában az alsó szinten van, azt jelenti, hogy a rossz minőség rossz minőséget vonz… sőt, mivel a verebek mindig bandáznak, egy rossz minőség - a szar - sok rossz minőséget - sok verebet - vonz.

Feltéptem a lakásajtót, és rohantam a WC-be. Rohantam volna, ha nem lett volna zárva. Megráztam az ajtót, ami nem nyílt, ugyanakkor bentről kiabálást hallottam: Anya, beszorultam, beleragadt a kulcs a zárba, nem tudok kimenni. Majdnem sírva fakadva válaszoltam, hogy: nem az a baj fiam, hogy nem tudsz kijönni, hanem az, hogy én nem tudok bemenni. A bélgörcs egyre nagyobb elánnal támadott, már komoly hangja is volt. Mentő ötletként Aput hívtam segítségül. Vele pedig jött az egész család. Mindenki a kulcslyuk előtt térdelve ötletelt, már-már olyan volt, mint a vasárnapi templomi összejövetel. Én pedig a háttérben, izzadva, összegörnyedve tartottam vissza a visszatarthatatlant. Gyere át hozzánk WC-re, mondta kedvesen Apu, mintha vasárnapi ebédre hívna. Nem éreztem úgy, hogy akár pár métert is el tudnék gyalogolni… egyrészt a hasi fájdalmak, másrészt a végbelem tudatos és nagyon erős szorítási kényszere miatt. Nagyon kellett koncentrálnom ahhoz, hogy az a fránya gyűrűs izom megtartsa azt, amit megkövetel tőle a haza.

Fránya bioritmus: A beteg majdnem sírva panaszkodik az orvosának. - Jaj doktor úr… segítsen… minden reggel pontban fél hatkor van székletem. - És ez miért baj? Tudja hány olyan ember jön hozzám, akinek megkeseríti az életét a rendszertelen széklet? Örüljön neki, ez nagyon jó hír. - Hát… lehet, hogy jó hír, de én mindig csak nyolckor ébredek fel.