Magamról

1971-ben születtem Európa kellős közepén, a pesszimista szövegű Himnusszal megáldott Magyarországon, annak is a fővárosában, Budapesten. Onnan egy közeli kisváros padlásszobai albérletébe költözött a családunk, ahonnan világi kilátásom volt a jövőm életterületeire. 1973-ban, szüleim különválása után édesanyámmal és nagymamámmal éltem egy régi, budai bérház ötödik emeletén, ahonnan tökéletes rálátásom volt a velünk szemben lévő templom két tornyára és az égre. Közösségi nevelésben részesültem, ami annyit jelent, hogy mindig volt körülöttem legalább egy felnőtt, akit boldogíthattam a fura kérdéseimmel. Szüleim motiválására zongorázni tanultam, festőművész édesapám pedig rajzolni tanított. 12 éves koromban nagymamám elhunyt, ami nagyon megviselt, de nem csak engem, hanem az egész családot. Az általános iskolát egy műemlékben, az egyik Radeczky laktanya épületében abszolváltam, a szintén műemlékjellegű tanáraim segítségével, akiknek nagyon sokat köszönhetek. Mindig varrónő akartam lenni, de a családi hagyományt kellett folytatnom. Nővérnek szántak. A Kossuth Zsuzsa Egészségügyi Szakközépiskolából két év után menesztettek, mert állításuk szerint, "nem odavaló" voltam. Ezzel egyidőben költöztem el Budapestről a Dunakanyarba, édesapámhoz. Más, új életre vágytam a megszokott, csendes hétköznapok helyett. Tapasztalatokat akartam szerezni a világról. Nos, ezt kamatostul meg is kaptam. Nyomdában segédmunkásként kezdtem dolgozni, majd számos más munkahelyen is kipróbáltam magam. (Például SENIOR, FORTE, élelmiszerbolt, vendéglátás, később a honvédségnél polgári alkalmazottként, családsegítőben, kórházban segédnővérként és orvosírnokként, közigazgatásban, és végül a közoktatásban is dolgoztam.)

1992-ben férjhez mentem. Ebből a házasságomból három remek gyermekem született. Négy évvel később elváltam rabiátus férjemtől, ami meghatározta a további életünket is. Sikerült mindig a jobbik rosszat választanom, de igazán jó választási lehetőségeim nem voltak: ‘almozottan’ voltam hátrányos. Akkoriban még csak az egy vagy két gyerek volt a divat, így kinéztek mindenhonnan. Aki ettől többet szült és ráadásul még elvált is volt, azt megbélyegezték. A válás után kezdtem meg gimnáziumi tanulmányaimat. Egyik oka, hogy túl sokat kérdeztek a gyerekek, és nem mindig tudtam rá válaszolni. A másik ok pedig az volt, hogy egy nyolcostobás, sokgyerekes, megbélyegzett nő egy kisvárosban nem tud előre haladni. Még akkor sem, ha tehetséges, tanulékony, eszes. Következő házasságom tizenegy évig tartott, de akkori férjem nem támogatta továbbtanulási terveimet. Annyira nem, hogy amikor jelentkeztem a Had- és Biztonságtechnikai mérnöki szakra, el is hagyott… úgy tűnik, nem érezte biztonságban magát mellettem :-) Mivel a válás anyagilag is megroppantja az embert, nem tudtam finanszírozni a főiskolát. Egy év után abba kellett azt hagynom. Pedig, már egész jól boldogultam azzal a hatalmas feszültséggel, amit a deriválás keltett bennem napi szinten. Mondhatnám úgy is, hogy hülye voltam a matekhoz, de ez így nem jelenthető ki, mert nem buktattak meg. A filozófia viszont az egész évfolyamban csak nekem lett ötös. Válásom után, 2010-ben kezdtem novellákat írni, ekkor még csak saját és környezetem szórakoztatására és amatőr pályázati felhívásokra. Úgy gondoltam, hogy az eső nem eshet mindig, így újra a házasság mellett döntöttem: 11 hónapig tartott, férjem tragikus hirtelenséggel autóbalesetben hunyt el. Ugyanabban az évben vesztettem el édesanyámat és az ő férjét is. A tragédiák és a magyar balsors arra kényszerített, hogy befelé figyeljek. Ekkor kezdtem komolyabban foglalkozni az írással. Két évig voltam cikkíró a Bien.hu női magazinnál, ahol több mint 800 cikkem jelent meg, és saját rovatom is volt. Számos, a Bienben megjelent cikkem bukkan fel a mai napig más médiumokban, gyakran forrásmegjelölés nélkül. Végül 2015-ben kezdtem meg főiskolai tanulmányaimat, és ez lehetővé tette a kutató munka végzését és a szakmai publikációk írását is. Ezzel egyidejűleg fogtam hozzá több könyv megírásához is.

Optimizmusom győzedelmeskedett a tapasztalat felett és számos csalódás után újra férjhez mentem fiatalkori barátomhoz, akivel öt évig éltem együtt. Ez a kapcsolat is válással végződött, melynek kiváltó oka, hogy ez a férjem sem támogatta továbbtanulási ambícióimat. Annál inkább támogatta kisvárosunk egyéb nőtagjait bármiben. Végül 2023-ban Neveléstudomány szakon szereztem egyetemi diplomát. Időközben kislány unokám született. Jelenleg a Dunakanyarban élek népes családom közelében. Dolgozom, tanulok és folyamatosan írok.