A streaming riválisa

2025. március 8. szombat

A streamingnek egy riválisa van, ez pedig az alvás.

Ha van mondanivalója a filmnek, akkor azt nagyon nehéz kimazsolázni. Mert a filmipar a pénzről szól, nem rólad, a te épülésedről. A profit pedig megkövetel minden olyan eszközt, amivel a filmet csicsásabbra lehet faragni, ám így elveszik általában a valódi mondanivaló.

Ha rutintalan vagy, bizony észrevétlenül nevel, irányít - irányítja a fókuszodat bugyutaságokra vagy azokra a dolgokra, amik profitot hoznak.

A szórakoztatás személyreszabott a streaming óta, ami azt a hibalehetőséget hordozza magában, hogy adott filmekről nem kerülsz valós és építő diskurzushelyzetbe. Ez egyirányú gondolkodást és értelmezést eredményez adott filmről, ami nem épp szerencsés.

Filmeket első blikkre érzelmek alapján választunk. Ahogy mindent. (Erről, és az észrevétlen pszichológiai trükkökről olvashatsz bővebben a Rábeszélőgép című könyvben.)

A filmek látványvilága baromi fejlett, és java még csak most jön, hiszen itt az AI, ami mindenre képes. Például, az Indiana Jones utolsó részében észrevehetetlenül fiatalította meg Harison Fordot, de olyan szörnyeket, világokat, sőt embereket tud kreálni utasításra az AI, ami eddig lehetetlen volt. Az ilyen filmeket régen a grafikusok évek alatt hozták össze, kőkemény melóval… és látszott a turpisság. Ma már nem látszik. A mai ember egyre inkább vizuális, ami azt jelenti, hogy nagy tere van a rejtett információközlésnek a filmekben. Ezt pedig arra és úgy használják, ahogy gondolják.

A látvány után közvetlenül az ember másik érzékeny pontja a hang. Mint manipulációs technika, a zene a leghatékonyabb. Gondolj bele, már a babák is ritmus és dallamfüggők. A zene igénye a génjeinkbe van írva, a zene szükséglete az alapszükségleteink után következik a sorban. A zene, tehát a testünkre és lelkünkre is nagyon erősen hat. Az éneklés például nem csak az ének miatt szabályozott légvételek miatt nyugtat, hanem az arcüregeinkben keltett rezgések kvázi, nyugtatva masszírozzák az agyat. A háború alatt a gyerekek a légópincékben, a bombázások alatt együtt énekeltek. Később kiderült, hogy ez egy ösztönös feszültséglevezető módszer volt számukra. A zenét, a hatásai miatt mindenféle fejlesztésre és gyógyításra is használják. Ahogy a reklámok is használják manipulatív célokra. A politika is használja a zenét, ahogy a hadsereg is (pl. indulók - összetartozás érzés és nyugodtabb légkör megtapasztalása).

A harmadik manipulációs technika, ami szerencsére nem valósult meg, az az, hogy nem véletlenül akartak “szagos” mozikat csinálni. Azt mindenki tudja, hogy minden idegpályánk kereszteződik, mielőtt beér az agyba. A szaglóideg ezzel szemben nem. Ennek túlélési evolúciós oka van. Nem akarta a természet ezzel is húzni az időt. Így, a szaglás az egyik leghatékonyabb érzékszervünk. (Például, a ferromonokból elég egy-két molekula, és azt érzékeli az agy.) Mivel a szagok hatnak ránk a legjobban és leggyorsabban, fel akarta ezt is használni a filmipar. Mivel ez nagy manipulációs lehetőséget hordoz magával - és nagy biztonsági kockázatot is -, a szagos filmek gyártása még nem valósult meg tömegesen. Pedig, amikor volt ilyen film, arra alig lehetett jegyet kapni… mert a fogyasztó, és elnézést, hogy ezt mondom, de buta. A saját élményét akarja maximalizálni, miközben megfeledkezik arról, hogy az mentálisan, de lehetséges, hogy egészségileg is káros.

A filmek ritmusa is megváltozott. A régebbi időkben adott film időt arra, hogy a film által keltett érzelmeket feldolgozd. Most viszont ilyen nincs, hiszen a film népszerűsége látná a kárát. Ami profitkiesés. Most érzelmi szőnyegbombázás van… és profit.

Ennek oka, hogy már nem ingerkereső emberek vagyunk, hanem ingerzabálók. Éhezünk az ingerre. A sok és változatos ingerre. Az ingeréhség pont úgy működik, mint a rendes éhség. Minél többet eszel, annál többször leszel éhes. Minél több inger éri az agyad, annál többre lesz szüksége. Hibalehetőség az idegrendszer túlterhelése. Hátrány, hogy az agy nem tudja ezt a töméntelen mennyiségű ingert kellő minőségben feldolgozni. Ezért vagy például egy jó, de pörgős filmtől ideges, és nem látod szórakoztatónak. A mai fiataloknak szórakoztató, hiszen ők ebben az ingerterhelésben nőttek fel, és némileg alkalmazkodtak hozzá. De csak némileg, például a multitasking működéssel.

A régi filmek egyszerre, egy időben mentek a tévécsatornákon, ez ma megszűnt a streaminggel. Régen, amikor az egész ország ugyanazt a sorozatot nézte, vagy ugyanazt a slágerkönyvet olvasta ami fókuszban volt - sokkal kevesebb volt egyszerre egy időben ilyen - akkor volt egy beszédtéma. Egy társas helyzet, egy film, egy médiatartalom, egy könyv után. Mivel ma már mindenki mást néz és olvas, ez már nincs. Nincs kapcsolódó társas igény a médiaélményekhez. Talán, még a mozi és családi tévénézés az, ahol fellelhető ez a típusú társas élmény.

Az iskolai egyen-kötelező olvasmányok is nyögvenyelősek. Több okból is, nem részletezném, de van megoldás. Több könyvet kell év elején ajánlani az osztálynak, ezek közül választhatnak, és projektmunka keretein belül, csoportokban feldolgozhatják a választott könyveket. Így társas élménnyé válik az olvasás. Ezen felül, minden gyerek mást tart majd fontosnak abban a könyvben, és így több nézőpont is láthatóvá válik. Ami a kritikus gondolkodás fejlődésének alapja. És megvalósul a könyv tartalmának az értékátadása is. Be kell vezetni a kölyköket a mai kultúrába, hogy a kritikus gondolkodás kifejlődhessen bennük. Ezért nem is értem, hogy miért csak a könyvekkel erőlködünk, amikor a kultúra ma már inkább film. Miért nincsenek kötelező filmek?

Különböző szemszögekből látnák a világot egy-egy film irányított elemzésekor, és jobban szocializálódnának. Az aspergereseknek például kimondottan fejlesztő a jó filmek megtekintése. Szituációkat, párbeszéd-konzerveket tanulhatnak belőlük. Persze az ehhez értő tanár kell a kontroll és értelmezés miatt. De nincs ilyen tanár, vagy alig… a felnőttek sem tudják, hogyan kell a filmeket nézni. Nem tudják, hogy melyik film mire való. Sajnos ez van.

És egy utolsó kérdés: hogyan várhatjuk el a médiával kapcsolatos tudatosságot, a kritikus gondolkodást a gyerekektől, fiatal felnőttektől, ha mi magunk, a felnőttek, a sokat látott emberek sem vagyunk még készség szinten sem ezeknek a képességeknek a birtokában?