Őrület

2025. január 4. szombat

Őrület - The madness… és bakker tényleg az. Őrület.

Sima amerikai kriminek indul. Szóval nem Agatha Christie-snek, hanem a szokásos darabolós, üldözési mániásnak. A főszereplő férfi, apa és miegymással foglalkozó emberre akarnak kenni egy olyan gyilkosságot, amibe belekeveredik a rasszizmus ideológiája. Csak itt most nem a rasszista hal igen kegyetlen halált. Aztán átcsap az egész egy, a rothadó politikai dinamikát feltáró cuccba.

Percnyi mosoly sincs a sorozatban, humornak a nyomát sem találod, így az jön át, hogy azt akarják, hogy vedd nagyon komolyan a filmet. Amit nehéz megtenni, mert erőlködés szagú az egész. Igen kifejezett az amerikai faji megkülönböztetés kérdéskör láttatása, még úgy is, hogy a történet szempontjából ez csak egy mellékszál. Épp emiatt az erőlködés miatt egy cseppet sem szippant be a sztori, még a csűrcsavarok és a reális mondanivaló ellenére sem.

Mivel sem nem igaz történet - még részleteiben sem, és ez nagyon érezhető -, és nem nagyon él a szórakoztatás elemeivel, a karakterek is laposak, ez a film nem emelkedik ki a többi film közül. Emiatt nem kap szélesebb körben figyelmet, és így értelmét veszti az a sok energia, amit a társadalom kritizálásába fektettek. Ami miatt nem éri el a célját, a tömegekre irányuló figyelem felkeltését, és az átlag amerikai elgondolkodtatást. A mindig nagyot ütő és sikert hozó, “kisember a hatalommal szemben” nevű sztoriszál nem lett annyira hangsúlyozva, mint amennyire ez a sikerhez kellene. A film a rendezési bakik miatt sem nem hollywoodi, sem nem művészfilm, sem nem odacsapós társadalomkritika. Hanem egy langyos, “zörögjön valami a háttérben este, míg megkenjük a vacsi szendvicset” filmélmény. Egy hosszúra nyújtott, spéci, diszkriminációra épülő környezetben játszódó, modern Rambo történet, amiben nem csak az egységekbe tömörülő gonosz kisemberekkel, és az őket felbujtó és saját hasznát leső elittel, hanem a médiával is meg kell küzdenie a főszereplőnek. Túl sokat markol, de keveset fog.

Az utolsó pár részben egy huszárvágással szüntették meg a diszkriminációs szálat, és a konfliktust kiterjesztették a politikára, a gazdaságra és a klímaválság kérdéskörére. A személyes érzelmi válság megoldását pedig gyakorlatilag a karmára bízták.

A film másik fontos vonulata az amerikában mindig felmerülő, és indulatos vitákat keltő fegyvertartás legalizálásának kérdése. Ezt összefűzik azzal az életérzéssel, hogy a fene nagy demokráciában, a szabadság és béke abszolútumának hazugságában bizony folyamatos a hétköznapokban megbújó, és hétköznapi embereket érintő hétköznapi háború. A film azt sugallja - és ezzel mindenkit nyugtalanná és támadáskészre spanol -, hogy a magukat felsőbbrendűnek képzelő fotelforradalmárok bizony csak arra várnak, hogy kitöltsék másokon a dühüket, gyűlöletüket. Sőt, kiprovokálják ezeket a helyzeteket. Mivel a film ilyen módon félelmeket sugall a nézőnek, épp, hogy nem a békét, hanem a “háború” alapjait teremti meg. Ez mindenképp rendezési és forgatókönyv írási hiba.

A hiányosságoktól eltekintve hiánypótló a film, mert egy olyan árnyékvilágot mutat be, amit azok „mesélnek” el, akik ilyenben vagy ehhez hasonlóban élnek. Az persze igaz, hogy ez a népesség töredéke, de akkor is érdekes megismerkedni ezekkel a gondolatokkal, és a túlgondolás általi utópiákkal.

A színészi játék összességében 10/8, ami nem jelenti azt, hogy mindenki ezt a szintet hozta. Van aki nagyon jól, van aki nagyon bugyután játszik. A zene kiváló, jól és jó helyen használják a megfelelőt.