Mint egy pillangó

2025. január 11, szombat

Ajánlott 16+ (Álmok elérése és az emberi kapcsolatok története)

Első blikkre, az első pár részben azt gondolnánk, hogy egy “álmokból valóság” megható története ez. Aztán, egy másfajta megható történetté válik, és nem fogod megbánni.

Egy 70 és egy 23 éves férfiról szól a történet, akiket a balett, és mint ilyen, a táncosként debütálás vágya köt össze. Mester és tanítvány a kiinduló viszonyrendszer, aminek érdekessége, hogy a 23 éves tanítja a 70 évest. Közben pedig a 70 éves életbölcsességeket ad át a 23 évesnek. Tanítják egymást. Küzdeni és élni. A tanítás és tanulás természetes vágya, és a megfelelő ember a megfelelő helyen a film sorvezetője. És az egymás iránti tisztelet, szeretet és odafigyelés mikéntjeinek láttatása. Ami mindenkiből a legjobbat hozza ki. A nézőből is.

A történet már az elejétől magával ragadó, és lesznek sejtéseink is, hogy ez többről szól, mint az álmokról, de a teljes kép, érzelmi és problématérkép csak akkor válik világossá és valóssá, amikor a fiatal balettművész megtalálja az idős férfi elejtett noteszét az öltözőben…

A fiatal táncművész életének mozaikja lépésről lépésre válik láthatóvá, ami lehetővé teszi azt, hogy megismerjük a motiváció és akarat erejét, a belénk nevelt életszemlélet helyességét vagy helytelenségét. Eközben jellemfejlődést láthatunk, és azt, hogyan válik értelmezhetővé a célunk, és járhatóvá a hozzá vezető út. A film élményalapú élettanulás, ami segít felülvizsgálni a saját életünket is. Azt, hogy hol tartunk, mik a céljaink, mik voltak a vágyaink, van-e akarásunk. Annyira a szívünkhöz szól a történet példája által, hogy újra értékeljük a vágyainkba töltött munka értékét és minőségét, a családi kapcsolatainkat, a betegséghez és öregséghez való viszonyunkat, az akarathoz és elszántsághoz fűződő kapcsolatunkat.

Ebben a filmben is szerepet kap a koreai transzgenerációs fájdalom, amit a legtermészetesebb módon használnak fel a saját maguk építésére a szereplők. A nagy, mindenkire vonatkoztatható felismerések és a sok-sok humor az, ami igazán odacsap… és közben, fura módon, gyógyítja a lelkünket. És megtanít öregedni, elfogadni, küzdeni, megbocsátani, szeretni, tisztelni, segíteni.

A film egyben társadalomkritika is: konkrétan elhangzik benne az az igazság, hogy a mai fiataloknak sokkal nehezebb a dolguk, mint a nagyszüleiknek. Még úgy is, hogy nekik nem kell egy komplett országot felépíteni a semmiből. Meg is indokolja ezt a kijelentést: a mai világ a maga nemében embertelenebb, mint valaha. A fiatal fiú és az idős férfi életútjának összehasonlítása által válik teljesen világossá, hogy a világ ugyan kegyetlen, de ha összefogunk és segítjük egymást, megtanítjuk azt a másiknak amit mi tudunk, akkor bármi valósággá válhat.

Az idős férfit alakító Park In Hwan amúgy 79 éves, és sosem balettozott ezelőtt. Számtalan filmben és sorozatokban is szerepelt, a felsorolást még görgetni is sok idő volt. Rengeteg színházi darabban játszott, és számos díjat és jelölést kapott élete folyamán.

Minden korosztálynak ajánlom a filmet. Az idősebbeknek azért, hogy végre megérthessék a fiatalok küzdelmes életét, a fiataloknak pedig azért, hogy megérthessék az időseket. A generációkat közelebb hozó filmek egyik remeke ez, és mint ilyen, szerintem alapmű. Digitális kultúra vagy osztályfőnöki órára kiváló.