Hogyan lettem gengszter

2025. január 11, szombat

Igaz történet... 18+

Gyerekkoromban egy-egy lengyel film megtekintése a tévében, kín volt. Azért, mert hegyeset köpött a realisztikusságával az álomvilágomba. Nos, most is egy realisztikus filmet láttam, de ezúttal olyat, ami abbahagyhatatlan volt. Egy megdöbbentő filmet. Többek között azért is megdöbbentő, mert igaz történet alapján készült. Még az sem zavaró, hogy az időszak látványvilágát megtámogató slágerek némelyike tíz évvel a látott események után születtek meg. Annyira jó a film, hogy ennyi is belefér. Ha egy mondatban kellene összegeznem, nagyon érdekes sztori, kőkemény társadalomkritika, kiváló ábrázolás, fanyar és szúrós humor, kegyetlen jó zene.

Minden porcikájában retro szaga van, bár kissé idealizált a hetvenes évek Lengyelországának ábrázolása. Így is elég nyomasztó, főleg azok számára, akik koruknál fogva nem tudják azt, hogy az a szegénység ami megjelenik a képen, tulajdonképp a jól élő középosztály életkörülménye volt akkor. A kommunizmusban nem illett többre vágyni és magasabbra törni, mint az átlag: a proli és egyben profi bűnözői lét felértékelődését mutatja be ez az életút. Mivel lengyel és egyben gengszterfilm is, két véglet között mozgunk: az erős, vallási alapú lelki tisztaság és a valóság brutális pokla között táncol a néző. A rendező erre még rá is tesz némi művészi pluszt, ami miatt lesznek olyan képek, amik beleégnek a retinádba.

Néhol nagyon brutális… még a film közepénél sem tartottam, de már háromszor környékezett meg a masszív hányinger. Néhol sírtam a röhögéstől, néhol pedig amiatt volt bőgőgörcsöm, hogy tényleg és valóban vannak ilyen mélységek az emberek életében. Nem valahol nagyon messze tőlünk, és nem valamikor nagyon régen, hanem itt és most, a mai világban. Ezek és a hasonszőrű gengszterek kinevelték a saját képmásukra a következő gengszter nemzedéket.

Olyan életfelfogást látunk, amiben az emberek, bármennyire is azt látjuk, irányítják a sorsukat, inkább fatalisták… semmire sem értékelik a saját életüket. És másokét sem. Ez a felfogás ad nekik bánthatatlanságot. És ez a bánthatatlanság az, ami miatt felértékelődnek mások, vagy a néző szemében. Egy pszichopata játszadozást mutat be, méghozzá a pszichopata szemszögéből.

Láthatjuk, hogy hogyan lehet embereket totálisan megtörni lelkileg. Elárulom: nagyon beteg módon. Bemutatja a szerelem aspektusait is, és azt, hogy igazából minden ember arra vágyik, hogy szerethessen és hogy szeressék. Még a leggonoszabb, legfeketébb lelkű ember is.

A rendezés a Trainspottingra hajaz, a film zenéje és a színészi játék 10/10, a történet érdekes. Mégsem ajánlom 25-30 év alattiaknak. Semmiképp. Mert lelkileg megterhelő. Bizonyos jelenetek beleégnek az agyadba, a retinádba, amiktől napokig nem tudsz szabadulni. Nem ajánlom olyanoknak sem, akik akár a legkisebb mértékben is szimpatizálnak a csillámpónikkal, Barbie babákkal, vagy bármely álomvilággal. Mert meg fogja őket törni.

És nem, a bemutatókban nem kapsz ízelítőt azokról a részekről, amik kikészítenek, felkavarnak, hányingert vagy félelmet keltenek benned.