Dicsőség

2025. január 11, szombat

A bosszú pszichológiájának háttere és formái

A film legütősebb mondata a “leszek a hóhérod”.

Egy brutális iskolai zaklatás felnőttkori következményeit mutatja be a film. Nem úgy, ahogy azt megszoktuk az amerikai filmekben. Közelivé hozza mind az áldozatot, mind a bántalmazókat. Az elméjükben és személyiségükben vezet körbe minket. Miközben nézzük, mindvégig szeretnénk hinni, hogy ez a fikció soha, sehol sem lesz valóság. Miközben tudjuk, hogy a brutális iskolai bántalmazásnak bizony lehet ilyen kimenetele is.

A film főszereplője a bántalmazásból keletkezett dühét használja az első pillanattól fogva a saját építésére. Anyja elhagyja, és egyedül kell boldogulnia. Ez a düh menti meg attól, hogy méltatlan életet éljen az anyja mintájára, vagy kihasználhatóvá váljon. Büszkévé, tiszteletre méltóvá kell válnia. Ám itt nem áll meg. Egy mindent helyrehozó revansot akar venni a kínzóin. Zseniális, többszintű, szövevényes tervet eszel ki, és ahhoz tartja is magát, rendületlenül. Illetve annak gerincét, mert nem a száraz leszámolás a cél, hanem az, hogy a bűnösök a saját személyiségük és tetteik által büntessék önmagukat. Ő ehhez csak a feltételeket és néhány kezdőlökést ad. Nem a vérszomj számára a lényeg, hanem az, hogy rádöbbentse kínzóit a tettük súlyára, mielőtt életük teljesen összeomlik.

A revans nem csak az osztálytársaira vonatkozik, hanem végül, kikerülhetetlenül a saját anyjára is… de úgy, hogy nem lépi át a szülői tisztelet határait. Ez a legzseniálisabb rész a filmben, mert össze tudja egyeztetni a “gyerek mindig megbocsát a szüleinek”, a “gyerek eleve elrendelve tiszteli a szüleit, bármit is tesz az” pszichologiai tényt, és a szülő felé irányuló jogos, mély haragot.

A főszereplő nem vár igazi megkönnyebbülést a bosszú által, csupán méltóságát szeretné visszaszerezni. Tervének végrehajtása közben szerelmes lesz, és ezzel az érzéssel nem tud igazán mit kezdeni, hiszen a bosszú mellett köteleződött el. Eddig akár klisé is lehetne a film, de nem az. Mert egy olyan férfiba lesz szerelmes, akinek szintén vannak az életében elvarratlan szálak. Arra egyikőjük sem volt felkészülve, hogy a szerelem általános tulajdonsága az, hogy felértékelődik általa az élet, és gyógyítja a lelket. És a történet innen kezdődik el igazán.

Számos kérdés vetődik fel a film közben. Meddig képes elmenni az ember, hogy elérje a célját? Mi a jogos, mi a szükséges, és mi etikus? Mi miért etikus vagy etikátlan? A sorsnak milyen és mekkora szerepe van az életünkben? Sodródni vagy inkább tenni? Az, aki csupa nemes tulajdonsággal bír, de életfeladata arra kényszeríti, hogy ezeket rosszra használja, vajon jó vagy rossz ember?

Mellékszál a történetben egy kölcsönös megállapodáson nyugvó, mély barátság története. A két nőt a szükség bizalma, az egymásnak való kiszolgáltatottság igazi baráttá teszi. A bosszú magányos műfaj, kivéve, ha olyan barátra lelsz, akiben bízol annyira, mint önmagadban. A főszereplő tanárnő különös barátsága a brutálisan bántalmazott házvezetőnővel nagyot dob a történeten. Igen erősen megjelenik a tradíciókkal ellenszegülő, azt totálisan megkérdőjelező új életszemlélet: joga van-e a férfinak vernie a nőt, a nőnek meddig kell-e ezt tűrnie, és milyen kiútja lehetséges ebből az abszolút kiszolgáltatott helyzetből. Van-e egyáltalán egy ilyen helyzetben segítsége a nőnek, a gyereknek. Ha nincs, milyen egyéb lehetőségei vannak azon kívül, hogy kivárja azt, míg egyszer agyonverik.

A film komoly prevenciós mondanivalóval bír a családon belüli erőszak témakörében. A család fontossága minden koreai film középpontjában van, és mindben felvetődik a tradíció, mint erkölcsi kérdés.

A film rávilágít a gyermekbántalmazás minden aspektusára. A gyermekmolesztáláson keresztül a verésen és lelki terroron keresztül mindenre. Azokra a finom technikákra, amik tőrbe csalják az áldozatot. A család és gyerekszeretetet az egész filmet végig kíséri valamilyen módon… és ez azért is fontos, mert a film főszereplője, a hideg számítással megalkotott bosszú elkövetője egy tanárnő. Erős film ez, olyan erős, mint az embernek azon alantas vágya, hogy lássa elbukni azokat, akik tényleg és igazából ártottak neki… miközben tudjuk, hogy ez a vágy nem tesz jó emberré minket. A filmet megfejeli az, hogy a zenéje kiváló. A kiválónál is kiválóbb.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt a művet, azt mondanám, hogy vérprofi. Briliáns a forgatókönyv, a színészi játék, a zene, a mondanivaló… olyan művészeti tudatosságot és szakmaiságot feltételez, amivel ritkán találkozhatunk.